„Térségben az erő” a címe és mottója annak a szakmai programsorozatnak, melyet 2017-ben indított el a Százszorszépföld Egyesület az útjára. A programsorozat következő állomásaként, Kiskunhalason került megrendezésre az I. Százszorszépföld konferencia, ahol az egyesület önkormányzati és vállalkozó tagjai többek között a helyi értékek, és helyi tudások szerepéről, térségi összefogás jelentőségéről és folyamatairól hallhattak előadásokat. Az első előadásban Polyák Albert Főiskolai tanár, a Kulturális Örökség Szakbizottságának tagja arról tartott előadást, hogy milyen helyi értékeink és tudásaink lehetnek, melyeket még nem fedeztünk fel, melyeknek nem tulajdonítunk jelentőséget, de az épített és szellemi kulturális örökségünk része, mely a helyi lokalitást, identitástudatot erősítheti. Előadásában kiemelte, mit jelenthet számunkra a helyi, a térségi hagyományaink ápolása, helyi termékek, és helyi értékek összesítésének jelentősége, és lokális szerepük erősítése, milyen volt a régi paraszti, polgári kultúra, és milyen jelentőséggel bírhat mai kulturális életünkbe integrálása, továbbá milyen épített környezeti értékeink lehetnek, melyek akár helyi idegenforgalmi jelentőséggel is bírnak. Második Szakaszban Hamzáné Lakó Judit az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület munkaszervezeti vezetője tartott előadást a térségi összefogás szervezési folyamatáról, az abban rejlő lehetőségekről, módszertanáról, mintaként bemutatva Kecskemét térségi összefogásának folyamatát. Kecskeméten egy olyan helyi termelőkből álló közösséget hoztak létre, mely széleskörben képes kiszolgálni nagyobb vásárlói igényeket, kiváló minőséget nyújt, folyamatos ellátást biztosít.